A jeggyel a barátom lepett meg… de már hónapokkal ezelőtt. Bevallom nem röpködtem örömömben: nem kedvelem a zenéjüket, nem is ismerem elég behatóan. De majd belehallgatok – gondoltam – úgyis hónapok múlva esedékes csak a koncert… Majd elérkezett május 15-e. Én pedig egyetlen Metallica CD-t sem vettem a kezembe, egyetlen klippet sem néztem, és már indultunk is Stadionok felé. Két óra nem a világ, az elő zen pedig mindig szórakoztató – mondogattam magamnak, s ekkor még nem sejtettem, hogy mekkora élményben lesz részem.
A Stadion tömve volt. Már a bejutás is örökkévalóságnak tűnt, olyan sokat voltunk, az pedig, hogy jó helyet találjunk magunknak, lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Végül még időben bejutottunk és egészen kellemes helyről hallgathattuk a metál zene királyait.
Az a négy férfi, akiket illetlenség volna letegezni, fergeteges élményt biztosítottak rajongóik számára. A kivetítő közelről mutatta James Hetfield arcát, miközben énekelt. A közösség tombolásban megnyilvánuló öröme úgy tűnt, felülmúlhatatlan. Hetfield arcán azonban azt láttam, legalább annyira élvezi, hogy zenélhet. Nem tudom, hogy a zenélés öröme, mint zenészt kábította el ennyire, vagy a visszajelzésnek, az őrült ugrálásnak, a tomboló tömegnek akart további extázist okozni, de élvezte. Egyszer aztán a színpad két oldalán tűzijátékok csaptak fel a sötét égre egy jól eltalált pillanatban.
Miközben élveztem a koncertet, amit pár órával azelőtt a hátam közepére kívántam, elgondolkoztam. A megőrült tömeget szemlélve eszembe jutottak azok, akik nem voltak ott. Nem azok, akik nem lehettek ott, hanem azok, akik nem akarnának ott lenni. Akik koszos, büdös rockerek zenéjének tekintik a Metallica számait. Úgy gondolom, ők nem adnak esélyt maguknak az eleven csoda, a leplezetlen őrület megtapasztalására. Szerintem kellenek az ilyen események ahhoz, hogy az ember kiszabadítsa, a benne reked őrültet. Mert a hétköznapok szabályai megfojtanának, ha nem engednénk ki a gőzt – és bocsánat a közhelyért.
Kedves Olvasóim!
Én boldog és büszke vagyok, amiért ott lehettem. Talán Magyarországra már nem jutnak el többé – bár kívánom, hogy ez ne így legyen – de ha tehetitek, látogassatok el egy koncertjükre. De amit biztosan megtehettek, ne ítélkezzetek, engedjétek közel magatokhoz azt is, amiről először úgy gondoljátok, nem kedvelitek. Talán még kellemesen csalódhattok is. És tomboljatok néha önfeledten… igen, engedjétek ki a gőzt!
