Kedves Olvasóim!
Május elsejéről talán mindenkinek a munka ünnepe jut először eszébe. De mi, magyarok arról sem feledkezhetünk meg, hogy tizenöt év „szünet után” e „nemes napon” kezdhetett újabb hatalom uralkodni felettünk. Igen, 2004. május 1-re, az Európai Unióhoz való csatlakozásunkra gondolok.
Hét évvel ezelőtt, 2003. április 12-én a magyarok, népszavazással hangot adva akaratuknak, úgy döntöttek, csatlakoznak az Európai Unióhoz. Ezt megelőzően, pénzt nem sajnálva zúdult ránk a kampány. Ezer meg ezer érv szólt mellette: képesek leszünk új munkalehetőségeket teremteni, köztereket újíthatunk fel Uniós pénzekből… felzárkózhatunk. Felzárkózni…!? No de milyen értékekhez akarunk felzárkózni? Például olyan divatjamúlt lenne a szuverenitás?
A kérdés a következő volt: Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon? A szavazók több, mint 80%-a pedig igennel szavazott. Bízva ezzel egy szebb jövőben, azt gondolva, hogy egy szupranacionális, nemzetek feletti hatalom majd elhozza számukra azt, amit a nemzeti kormányok csak ígérni tudtak.
Ha egy évvel a szavazás után azt mondom, az Unióhoz fűzött remények nem váltak be, azt mondhatnák, „várjuk ki a végét, Buda várát sem egy nap alatt építették”. Azóta azonban hat év telt el. Felteszem hát a kérdést az integráció mellett voksolóknak: „Megkapták, amire vágytak? Felzárkóztunk? Javultak az Önök életviszonyai? Szebbek a főterek? Büszkébbek a hazájukra?
Lehet, hogy én vagyok pesszimista, akár magyarságomból kifolyólag is, de én, személy szerint nem észleltem jó irányba ható változásokat.
A közbiztonság semmit sem javult. Magyarnak lenni még mindig csak a „fasiszta árpádsávosoknak” büszkeség. Munkahelyeket nem teremtettünk, a diplomás fiataloknak pedig még mindig csábítóbb a nyugat csillogása. Valóban felújítottak néhány közteret, de ezt finanszírozhattuk volna az indokolatlanul kiosztott segélyekből. S ha már szóba került a pénz, úgy tudom, az államadóságunk nem hogy csökkent volna, megsokszorozódott. Tartozásunk egy részét pedig közvetlenül az Uniónak törleszthetjük, mivel válságkezelő csomagjukkal ők segítettek ki.
Itt állunk tehát, Uniós tagországként, és éppen olyan mélyen a süllyesztőben, mint azelőtt. Se javulás, se fölzárkózás, se büszkeség, se szabadság.
Megérte?
Persze, persze, ne siránkozzunk! Tegyünk inkább valamit! De tudunk egyáltalán tenni bármit is? Van beleszólásunk, vagy úgy kell táncolnunk, ahogy Brüsszelben fütyülnek?
Úgy gondolom, mi, kis emberek is tehetünk egy s mást. Sőt, mi tehetünk a legtöbbet önmagunkért.
Egyszerűen a mentalitásunkon kellene javítani!
Talán a felújított közterek is szépek maradhatnának, ha nem rongálnánk őket. (Ez esetben lehet, hogy eleve felújításra sem szorulnának.)
Talán többen vállalhatnának munkát. Hiszen, ha többen adunk a közösbe, kevesebb teher jut egy emberre.
Folyamatosan hallom, milyen szép a szomszédos Ausztria, mennyire megváltozik a légkör átérve a határon, a fű a járda mellett olyan, mintha vonalzóval és ollóval igazították volna olyanra. Talán ahelyett, hogy siránkozunk, kimehetnénk a saját lakásunk elé, és levághatnánk mi is olyan szépen a füvet. (És ezt tessék nyugodtan átvitt értelemben érteni!)
Talán nem olyan televíziós műsorokat kellene nézni, amelyek a saját nemzetüket pocskondiázzák és manipulálnak.
Talán nem lenne olyan szégyellni valóan mocskos és szemetes az utak széle, ha nem dobnánk ott ki a szemetet.
Talán el kéne gondolkoznunk azon, mi fér bele a liberalizmusba.
Talán nem a nyugat diktálta divat szerint kellene élnünk.
Kedves Olvasóim!
Előfordul, hogy borús felhő vonul át egy ország felett, jöhetnek néha rossz idők. Kerülhetnek hatalomra oda nem való emberek, és lehet rossz egy ország sorsa egy ideig
De nem örökké!
Ha már ennyi ideje csak a baj van, bűnbakot pedig nem találunk, nem lehet, hogy mi maguk vagyunk a probléma forrása?
Magam is makacs ember vagyok, tudom, milyen nehéz elismerni, ha hibáztunk. De tanuljuk meg, hogy néha megéri fejet hajtani, megbánni, és helyrehozni.
Én fejet hajtok Magunk előtt, ha erre egyszer képesek leszünk. És fejet hajtok a nemzet nagysága előtt, amíg kitart minden vészen át.
Utólag is Kellemes Május elsejét kívánok mindenkinek! Járjunk ki a majálisokra, találkozzunk egymással! Mert együtt erősebbek vagyunk!
